Hírek

Elérhetőségek

Településtörténet

Nagyhódos község az Észak- Alföldi régióban, Szabolcs –Szatmár- Bereg megyében, a Fehérgyarmati Járásban, az ország legkeletibb részén a román, magyar, ukrán hármas határ mentén fekszik.   A Túr baloldali mellékvize. A Hódos patak mellett terül el. Jellegzetes erdőháti település. Turisztikailag kiaknázható vonzerök többsége, elsősorban természeti, a Túr folyó, ami nyáron sok nyaralónak ad hűsítő felüdülést. Lassan, de kialakulóban van a falusi turizmus csírája, már két család is foglalkozik szállásadással, vendégfogadással.  Páratlan értékű a Szatmár-Beregi tájvédelmi körzet növény és állatvilága. A térség elsősorban apróvadban gazdag, amely remek vadászati lehetőséget nyújt. Emellett fellelhető néhány kulturális és épített látványosság is/ körtornácos parasztház/. Jellemzőek a soros elrendezésű szalagtelkek, néhány helyen láthatunk keresztcsűrös udvart is.    A község szomorú nevezetessége az 1970-es árvíz, amely a falu sorsát napjainkig megpecsételte. A település napi 4-szeri buszjárattal érhető el. Vasúton leghamarabb Rozsály községen keresztül közelíthető meg. A református templom különleges, festői megjelenítést kölcsönöz a falunak. A község többségében református felekezetű. A református lelkész Méhtelekről jár a településre. Néhány katolikus ember él a településen, akik egy magántulajdonban, lévő kápolnában gyakorolhatják vallásukat. A katolikus esperes Rozsályból jár a településre. A település 2013 márciusától Méhtelek, Garbolc, Kishódos, Kispalád, Magosliget községekkel alkot Közös Önkormányzati Hivatalt, Méhtelek székhellyel. Nagyhódos a múlt tradíciókban élő megtartó erejének, az emberi összetartásának köszönhetően maradt és marad fenn.Szomszédos települések Kishódos, Garbolc. A legközelebbi városok Csenger 33km, Fehérgyarmat 36km, Mátészalka 60km –re találhatóak. A belterület utcái vezetékes vízzel, gázzal, telefonnal, kábel TV, villanyhálózattal, szennyvízcsatorna hálózattal ellátottak. A rendszeres szilárd hulladékszállításba bevont lakások száma 51. A belterületi úthálózat 1km, állami közút 9km - szilárd burkolatú.   A község 765,42 hektáros területén a lakosok almát, búzát, kukoricát, uborkát termelnek. Sajnos az önkormányzat a vízügy /gátőrház van a településen fő állású gátőrrel/ az egyedüli munkaadó, főleg Kistérségi Start mintaprogram keretében. A településen élők között vannak ingázó dolgozók, akik többek között a Méhteleki Óvoda és Konyhában, a Rendőrségen és a Tigáznál dolgoznak.   Nagyhódos Község Főzőkonyháján a 3 fő dolgozó a falugondnokkal karöltve sokat tesz a település idős embereiért. Az itt élők zömében idős emberek, sajnos a falu elöregedő tendenciát mutat. A községben mobil posta működik. Egy vállalkozó által működtetett vegyesbolt biztosítja az itt élők alapellátását.   A gyerekek a méhteleki 8 osztályos KLIK fenntartású Méhteleki Általános Iskolába és a közösen fenntartott Méhteleki Óvoda és Konyhába járnak iskolabusszal.  A községen kívül a Túr partjához közel egy Ifjúsági tábora van az Önkormányzatnak. Egy vállalkozó a tábor szomszédságában büfét működtet nyaranta. Tábor a településen belül is van, ami magántulajdont képez.  A település egészségügyi ellátásáról egy háziorvos és egy fogorvos gondoskodik. A várandós kismamák ellátását a védőnő biztosítja, Méhtelek központtal. A háziorvos heti egy alkalommal rendel a településen.   A tájház a népművészeti gyűjtemény, falutörténeti képkiállítás település múltját, néprajzi emlékeit tárja az idelátogatók elé, ami jelenleg ideiglenes helyen van. A településen más nemzetiségűek nem élnek.   A kulturális ágazat is hozzájárul a község békés, kiegyensúlyozott közösségi életéhez. Közös ünnepségeink főként egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódnak Konfirmandusok találkozója, Illés napi búcsú, adventi teadélután. Az Öregek találkozóját 12 településsel közösen rendezzük meg minden év nyarán a táborban. Ezeken a rendezvényeken szinte egyként mozdul meg a falu apraja nagyja. Méltóképpen emlékezünk meg nemzeti ünnepeinkről is. Kulturális rendezvényeink lelkes motorja a Hagyományőrző ének kör, melynek tagjai között több szépkorú is megtalálható. 2012-ben megalakult Nagyhódos és Térsége Értékőrző Egyesület. A településen a járőröző szolgálatot teljesítő rendőrség és a határrendészet szolgálja a lakosság biztonságát.